Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Kiskedvencek az óvodában

2018. október 04. 15:19 Írta: Seprák-Köhler Ágnes Megtekintés: 436

Október 4. az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe. Ez alkalomból óvodánkban is tárt kapukkal fogadtuk a kis kedvenceket, mivel kiemelt feladatunknak tekintjük az ember és állat közötti barátság erősítését, valamint a természethez való pozitív viszony kialakítását is.

A gyerekek tapasztalatszerzés útján közeli kapcsolatba tudnak kerülni az állatokkal, és ezáltal, kialakul bennük a gondoskodás és a szeretet érzése. Ennek erősítése céljából lehetőség volt többféle állatot (póniló, cica, tengerimalac, hörcsög) simogatni, etetni.

A kicsik még az óvónéni biztonságot nyújtó karjaiban vettek részt ezen az eseményen, a nagyobbak pedig már bátrabban közeledtek az állatkák felé. Valamint a Napocska csoportosok a Rózsa család jóvoltából egy élménydús lovas kocsikázáson is részt vehettek.

Ezután, mint minden csütörtökön Édes Árpád lelkészünk vezetésével egy közös énekléssel zárult a délelőtt.

„Te pillanatnyilag nem vagy más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogy neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De, ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel a számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra.”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg




Következő események