Szárnyaltak a Kisgólyák a vadkerti mesenapon

 A házi mesemondó nap alkalmával (március 12.) a zsűri döntése alapján óvodánk hat kisgyermeke kapott lehetőséget arra, hogy a soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvoda által szervezett mesenapon még egyszer elmondhassa választott meséjét. Középső csoportosok: Csomor-Bohner Júlia és Igás Luca a Halacska csoportból, valamint Rajmond Dávid a Napocska csoportból. Nagycsoportosok: Darányi Réka, Dér Csongor és Szabó Lili a Csillag csoportból.

Az idei vadkerti mesenapra harmincöt kisgyermek jelentkezett, tizenkét középső és huszonhárom nagycsoportos. Kalocsáról, Kecelről, Kiskőrösről, Kiskunhalasról, Szankról és természetesen Soltvadkertről is érkeztek gyermekek.

 Ezen a napon a Jégvarázs című animációs film szereplői fogadták a kis mesemondókat, és repítettek mindenkit a mesék birodalmába. A szünetben tavaszi hangulatban megterített asztal várta a gyermekeket, szüleiket és az óvónéniket az ebédlőben, valamint az óvodaudvar játékait is birtokba vehette, kipróbálhatta a kíváncsi vendégsereg.

Minden gyermek izgalommal várta, hogy sorra kerüljön, előbb a mesemondásban, majd az eredményhirdetésen. Mindenki kapott ajándékot és emléklapot, és mindenkiről készült fénykép is, hiszen, mint ahogy a szervezők is kiemelték, akik itt jelen lehettek, már mindannyian legalább három próbát kiálltak. (1: meseválasztás, 2: mesetanulás, 3: helyi mesemondó napon mesemondás.)

Eredmények:

Középső csoport:

1.Kallós Emma – Evangélikus Egyházi Óvoda Soltvadkert (felk.: Csővári-Lakatos Réka)

Rajmond Dávid – Gólyafészek Református Óvoda Kiskunhalas (Bazsa Enikő)

2. Csorba Dorka – Evangélikus Egyházi Óvoda Soltvadkert (Csővári-Lakatos Réka)

3. Dulai Panna – Harangvirág Evangélikus Óvoda Kiskőrös (Bengőné Nagy Mária)

 

Nagycsoport:

1. Dér Csongor – Gólyafészek Református Óvoda Kiskunhalas (Dóka Zsuzsa)

Szabó Lili – Gólyafészek Református Óvoda Kiskunhalas (Dóka Zsuzsa)

2. Baumgártner Zsolt – Evangélikus Egyházi Óvoda Soltvadkert (Májerné Müller Rita)

3. Kapinya Tamás – Zöldfa utcai tagóvoda Kalocsa (Bagóné Bagi Beáta)

 

Mind a hat Kisgólyára nagyon büszkék vagyunk, és az óvoda minden munkatársa szeretettel gratulál nekik, a felkészítő óvónéniknek és a szülőknek is!

Kévés Andor fényképei a mesenapról:

https://andorkeves.pixieset.com/evomesenap/?fbclid=IwAR0D5HTu9FNNTIh8DVjTKj701NpuniFNGtBP0DE1uAcBIlew7grp3rmevfc



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!