Mozgással az egészségért

Óvodánk is részt vett a Kiskunhalas Város szervezésében megrendezésre került Kihívás napján.

20 percig tornáztak az óvodások és a dolgozók Zákány Sándor, a Szilády Áron Gimnázium testnevelő tanára vezetésével, aki játékos, korosztálynak megfelelő mozdulatsort állított össze számukra. Kiemelkedően fontos, hogy az egészséges életmód alakításánál nagy hangsúlyt helyezzünk a mozgás megszerettetésére, a helyes szokások kialakítására. Ezt legjobban példamutatással, pozitív motivációval, megerősítéssel lehet elérni, így a 119 kisgyermek mellett 19 felnőtt is részt vett ebben a testet-lelket és közösséget erősítő programban.




Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!