Az óriás ölelése

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ egy interaktív, drámapedagógiával gazdagított, gyermekek ötleteit is a történetbe építő, erkölcsi mondanivalót is közvetítő kerek mesét hozott óvodánkba.

A szereplőket és a szemléltető eszközöket hulladékokból készítették el, amik elvarázsolták a gyermekeket. A mesét kedves, vicces, kreatív megoldásokkal gazdagították melyek fejlesztik a fantázia fejlődését és a belső kép világ támogatását, a problémahelyzetben kikérték a gyermekek véleményét, és együtt ötletelve találták ki a megoldást.

Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy szó szerint hallhatták a mesében a saját megoldási javaslataikat. Emellett, indirekt módon közvetített erkölcsi mondanivalót is a mese, miszerint, nem minden szemét, ami eltörött vagy elromlott, ami régi, vagy sérült, azt nem feltétlenül kell kidobni, meg lehet javítani, vagy amint a Kerekasztalos példa mutatta, ötletes játékokat és eszközöket lehet belőle készíteni.

A történetben szereplő kis hős, Jancsi jelleme, gondolkodása és kérdései, gyermeki őszinteséggel és szeretettel mutatja be a mondanivalót, amely sikeresen megragadta a gyermekek fantáziáját, mert a délután folyamán ők is igyekeztek megeleveníteni a csoportszoba eszközeivel a délelőtti élményt.




Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!