Az én óvodám

Milyennek látom szeretett óvodámat? Milyen a kedvenc helyem az intézményben? Hol érzem magam otthon? Mi a kedvenc kis zugom, ahol barátaimmal játszhatok?- Az utóbbi időben az óvodásokat ezek a kérdések foglalkoztatták.

Így nagycsoportosaink megpróbálták elénk vetíteni ezeket a képeket! Szebbnél- szebb remekművek kerültek ki a szorgos kis kezek közül.

Már harmadik éve adott otthont a Református Egyház Imaháza annak a Rajzkiállításnak, amelyet a környező egyházi óvodák berkein belül hirdettünk meg. Március 9-én a délelőtti órákban izgatott gyerekek szemlélték meg saját kis műveiket a falakon. Ezt követően Sztanyikné Hornyák Magdolna, Hegyiné Lénárt Anikó és Nagyné Gyenizse Ingrid által meghozott döntés alapján három kategóriába sorolták az alkotásokat, amelyet ünnepélyes keretek között hirdettek ki, egy emléklap és egy kis meglepetés kíséretében. Ezen a napon csak győztesek születtek! Végül egy kis tulipános-táncos játékkal zártuk ezt a találkozót. Reméljük mindenki jól szórakozott!

Köszönjük az óvónénik felkészítő munkáját! Bízzunk benne, hogy jövőre ismét eltölthetünk együtt egy ilyen vidám délelőttöt!

Az alkoatások hamarosan külön-külön is megtekinthetőek lesznek az óvoda facebook oldalán, személyesen pedig 3 héten át a Református Egyház Imaházában.




Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!