Kiskedvencek az óvodában
Október 4. az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe. Ez alkalomból óvodánkban is tárt kapukkal fogadtuk a kis kedvenceket, mivel kiemelt feladatunknak tekintjük az ember és...
Október 4. az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe. Ez alkalomból óvodánkban is tárt kapukkal fogadtuk a kis kedvenceket, mivel kiemelt feladatunknak tekintjük az ember és...
„Hol volt hol nem volt, hetedhét országon innen az üveghegyen túl, a Gólyafészek óvodában történt, amit most elmesélek… izgatottan indulunk a mesélővel arra a vidékre, ahol a madár se jár.”
Nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe” János evangéliuma 5 rész 6. vers
A 2018-as Halasi Szüreti Napok rendezvénysorozat keretében vett részt óvodánk a hagyományos városi szüreti felvonuláson.
Óvodánkat képviselő lelkes, edzett kis csapat gyűlt össze 2018.szeptember 7-én a Semmelweis téren.
Szikrázó napsütés, fantasztikus programok, vidám gyereksereg, boldog szülők. Ez fogadta a Gólyafészek Óvoda gyerek és szülőközösségét pénteken délután a Sóstón, ahol családi gyereknapot rendezett...
A kihívás napja 1982-ben indult útjára Kanadából, azzal a céllal, hogy minél többen kapjanak kedvet a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz.
A költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeltük hazánkban.
2018. április 6-7-én nagyszabású rendezvény zajlott Kiskunhalason. A rendezvény szervezője a Kiskunhalasi Református Kollégium Gólyafészek Óvodája volt, együttműködésben a Református Pedagógiai...
Szerda délután nagyon jó érzés volt óvodánk udvarán szétnézni. Példátlan összefogás tanúi lehettünk.