A 90-es évek elején a törvények lehetővé tették, hogy az egyházak visszaigényeljék egykori ingatlanjaikat, azzal a kitétellel, hogy amilyen funkciója van az adott ingatlannak, azzal együtt kell visszavenni, tehát ezt az épületet óvodaként kell tovább működtetni. Így lett a kiskunhalasi Református Egyházközségnek óvodája. Immár 22 éve működünk. Kezdetben Ökumenikus Óvoda néven, majd 2012 óta felvettük a sok évtizede városszerte ismert nevet: Gólyafészek Óvoda. Igyekszünk minden hozzánk érkező kisgyermek számára meleg, biztonságos fészket nyújtani.
Szakmaiság:
Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja alapján
- az egészséges életmód alakítását,
- az érzelmi, az erkölcsi és az értékorientált közösségi nevelést,
- az anyanyelvi, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítását tartjuk feladatunknak,
- igazodva az óvodai nevelés Református Keretprogramjában foglaltakhoz.